új keresés

Területiség, területhez tartozás

» Meghatározás

» Etimológia

» Tárgyalás

» Lásd még

Meghatározás. A területiség csoportok vagy csoporton belüli egyének ama sajátos tulajdonsága, hogy behatárolja területét, és hogy erre a területre vonatkozólag sajátos viselkedéssel bír. A területiség jeleníti meg azt a módot, ahogyan az alattvaló vagy állampolgár a földrajzi térhez viszonyul, hogy személyes és társadalmi viszonyt alakítson ki azzal; azt a módot is jelöli, amiként az emberek "megélik" földrajzi területükhöz való viszonyukat. Az államiságnak szintén egyik központi jellemzője.

A fogalom eredete. A területiség a nemzetközi szakirodalomban használatos angol territoriality, francia territorialité fordítása, ennek eredete a latin territorium, - 'a várost környező mező; terület', illetve terra, 'föld, tájék-tájegység, ország'.

Tárgyalás. Ezt a terminust az etológiában használták először, ahol a legtöbb felsőbbrendű állatfaj viselkedésében kimutatták a területhez való kötődést. Mindazonáltal a szociológiában e jelenség ösztönös bázisa nem olyan fontos, mint társadalmi dimenziója. Altman (1975) a terület három típusát különböztette meg: a) elsődleges, ahol az egyén vagy a csoport mindenre kiterjedő ellenőrzést gyakorolhat és a használatbavétel hosszú távra szól; b) másodlagos, ahol a területet rendszeresen használják, ám az ellenőrzést csupán a használat pillanatában gyakorolják; c) nyilvános, közös: amelyet véletlenszerűen használnak, csupán akkor, ha más egyedek nem foglalták el, és mindennemű jog nélkül arra, hogy ellenőrzést gyakoroljanak fölötte. A felsorolt területtípusokon az egyének vagy csoportok sajátos viselkedéssel rendelkeznek, mégpedig azzal, hogy megvédik a legfontosabb területeiket (elsősorban az első és második típushoz tartozókat). Rendszerint mind a csoportok, mind az egyének kijelölik területeiket. Vagy határjelöléseket használnak területeik behatárolásához, vagy középponti jeleket, hogy megjelöljék a terület legfontosabb részét. Egyének esetében a kutatás a személyközi térre összpontosult, megpróbálva meghatározni annak változatos területeit. Minden egyes területnek megvan a társadalmilag meghatározott dimenziója, mely tevékenységeik bizonyos típusaira jellemző. Valamennyi területen meghatározott tevékenységek folyhatnak és az e területek belsejéhez való hozzáférés szigorúan meghatározott.
A szociális földrajz a területiséget olyan viszonyok együttesének veszi, melyek megszervezik a teret és melyek révén megérthetők a társadalmi szerkezetek. Hall a távolságnak a térbeli tevékenységek és a területiség befolyását megvizsgálva a területiség proxemikájáról beszél (az a mód, ahogy az ember megvédi magát vagy területét). Ilyenformán megkülönböztette (a fizikai érintkezés) közeli vagy intim távolságát, a közvetett intim távolságot (15-45 cm), a közeli személyes távolságot (45-75 cm), a közvetett személyes távolságot (75-125), a közeli társadalmi (vagy társasági) távolságot (1,25-2,10 m), közvetett társadalmi távolságot (2,10-3,60 m), a közeli nyilvános távolságot (3,60-7,50 m) és közvetett nyilvános távolságot (7,50 m felett).
Moles és Rohmer (1972) a személyes tér szélesebb körű tipológiáját alkották meg, melyet az "ember héjának" neveztek el, a "tér kisajátításának" eszméjére támaszkodva, amely gazdasági és lélektani eszközökkel történik. Ilyenformán hét szintet tártak fel az én és a világ között: valaki saját teste; a közvetlen gesztikuláció illetve viselkedés, amely a test kiterjesztését képezi; a látómező, melyet a szemünkkel észlelünk; a menedék, a család területe (a lakóhely); az ismerős közösségi hely (a kerület), a város, az interakciók tere; a tájegység, az a terület, melynek határai egy napon belül elérhetőek; a tervek, elképzelések, az ismeretlen és a kaland tere. Számos olyan elem van, amelyek formálják a területet, melyek tájékoztatnak minket a térbeli érintkezések kulturális jelentőségéről és a térbeli konfliktusok jobb megértését teszik lehetővé.
C. A.

Lásd még: identitás, régió / regionalizmus, társadalmi képzetek