új keresés

Szubszidiaritás

» Meghatározás

» Etimológia

» Tárgyalás

» Lásd még

Meghatározás. A szubszidiaritás elve azt írja elő, hogy adott rangsorban vagy struktúrában a fölsőbb szint nem veheti át azokat a szerepeket, amelyeket egy alacsonyabban elhelyezkedő szint is képes kielégítő módon betölteni.

Etimológia. Latin, subsidium - 'segítség', 'támogatás'.

Tárgyalás. Ez az alapelv mind a személy (az egyén) és a hatóság magasabb szintje (a közösség) között, valamint a hatóság, hatalomgyakorlás különféle szintjei között a közösségen (társadalmon) belül alkalmazható. Alkalmazható a hatalomnak mind az állami szint alatti, mind az afölötti szintjein.
A szubszidiaritás elve a hatalomnak valamely hierarchián belüli megosztását és használatát szabályozza. A szubszidiaritás elve a hatalom vertikális elosztására vonatkozik, de érinti a törvénykezés kérdéseit is mind a hatalomgyakorlás vertikális, mind pedig horizontális tengelyén. Foglalkozik a hatalommegosztással és a felelősségek elosztásával, képességek és illetékességek kiutalásával az esedékes problémák megoldásánál és az egyes kötelezettségek sikeres teljesítésénél. A folyvást felmerülő kérdés, vajon a döntésnek és a cselekvésnek melyik szintjén tükrözi megfelelőbben azon emberek érdekeit és választásait, akik ebben a sajátos helyzetben részt vesznek.
A szubszidiaritás eszméjével különféle gondolkodói iskolák foglalkoztak Arisztotelésztől és Aquinói Szent Tamástól kezdve Abraham Lincolnig. Mindazonáltal a szubszidiaritás öt fő elméleti forrása: Althusius, az amerikai konföderalisták, a gazdasági föderalizmus, a katolikus perszonalizmushoz, illetve a liberális szerződéselméletek.
Althusiusnál csírájában találjuk a szubszidiaritás elméletét, amelyet itt az orthodox kálvinizmus inspirált. E szerint az elmélet szerint az egyének közösségei vagy társulásai fontos és lényegi eszközök mindazon igények kielégítésének támogatására (subsidia), amelyek az egyén szellemi életéhez szükségesek. A szubszidiaritás a tágabb közösség működésére is lehetséges modellként szolgál, amikor ellentmondás van különféle közösségek és egyének sajátos útjai között.
Az amerikai konföderalisták azt állítják, hogy az egyéneknek szabadságában kell álljon a döntés mindazon kérdésekben, amikor senki másnak nincsenek ártalmára. Ebben az összefüggésben a legfontosabb eszme a szabadság megőrzése és a zsarnokságtól való félelem. A kisebb egységek vétót emelhetnek a döntéshozatali folyamattal szemben; amikor ez nem lehetséges, olyan döntéshozatali formát kell beiktatni, amely enged a többségi szabályból.
A gazdasági föderalizmus elméletei, melyek a hatékonyságra összpontosítanak, azt állítják, hogy a hatalmi eszközöknek és a közjavakon lévő terheknek azon a szinten kell lenniük, amely legközelebb van ahhoz a népességhez, mely haszonélvezője azoknak. Ez a sajátságos elmélet az illetékességi körök felosztására helyezi a hangsúlyt és mércékkel szolgál az alegységek és kötelezettségeik azonosításához.
A katolikus perszonalizmus. A szubszidiaritásra vonatkozó katolikus hagyomány világos kifejezést nyer XIII. Leó pápa "Rerum novarum" enciklikájában (1891). Később ugyanez az eszme a filozófia és a társadalometika szemszögéből mélyebb elemzésre kerül XI. Pius pápa "Quadragesimo anno" című enciklikájában (1931), melyet a "Rerum novarum" 40. születésnapján hoztak nyilvánosságra. A katolikus perszonalizmus szerint a jó az, amire az embernek törekednie kell, az Isten képére teremtett egyén tehetségének teljes kibontakoztatása. "Civitas propter cives, non cives propter civitatem" ("a társadalom van az egyénért és nem az egyén a társadalomért") (XII. Pius pápa) - ez az egyház társadalomról szóló tanításának alapja, valamint a szubszidiaritás elvének alapvetése. Az ember, a tények természeténél fogva, az államhoz képest elsőbbséget élvez. Az embernek gyakorolnia kell jogait, melyek saját ("Rerum novarum") és családja életének fenntartását szolgálják ("Familiaris consortio", II. János Pál pápa, 1981), még az állam feltűnése előtt. Következésképpen a helyi közösségek értékeinek és jogainak a társadalmi szerveződés fölsőbb formáival szemben elsőbbségük van.
A liberális kontraktualizmus a szubszidiaritás-elv alkalmazásának kétféle hatását hirdeti: egyrészt védi érdekeinket és elhárítja mások uralmát, másrészt bizonyos mértékű ellenőrzés alatt tartja az intézményes változásokat, ilyenformán jobb válaszokat képes adni az egyének legitim elvárásaira. A szubszidiaritás gondoskodik a döntéshozatal előtti vitákról és tárgyalásokról, ily módon a "sajátos jelleg, arculat formálásának" folyamatáról. Ugyancsak elősegíti a különféle választási lehetőségek értékelését és kiválogatását, valamint preferenciák formálását. Az ebből adódó párbeszéd közösségépítő hatású, míg a helyi érdekek erősödnek.
A szubszidiaritás fogalma felhasználható a politikában, a közgazdaságtanban és a társadalmi szférában. Egy közgazdász számára a szubszidiaritás elve például azt jelenti, hogy a közjavak termelését a kormányzati szinthez kell utalni, amely törvényeket alkot arról a területről, ahol a jellemző jószág "közös". A szubszidiaritás-elv használatát érintő egyik kulcsfontosságú megfontolás, hogy az egyén jogait megfelelően védelmezzék és előmozdítsák. Következésképp a szubszidiaritás-elv normatív ideáljai a következők: az intézkedéseket-irányelveket azoknak kell ellenőrizniük, akik általuk érintettek, míg a törvényeknek és az intézményeknek az egyének érdekeit kell tükrözniük, valamennyi egyént egyenlőként véve számításba. Néhány kérdés, melyeket tekintetbe kell venni, amikor dönteni kell a szubszidiaritás-elv gyakorlati alkalmazásáról: az éppen fennálló körülmények, a történelmi előzmények és a helyi szokások. Az alábbi ismérveket is megfontolás tárgyává kell tenni: hatékonyság, a probléma típusa és az adott hatósági szint felelősségvállalás iránti hajlandósága.
A szubszidiaritás elvének különféle egyéb, a hagyományostól eltérő formái is léteznek. Ezek egyike a fordított szubszidiaritás. A szubszidiaritás elve két irányban működik: egy alacsonyabb szinten lévő hatóságnak kell meghoznia a döntéseket, ha ez az optimális szint, vagy pedig egy magasabb szintnek kell meghoznia a döntéseket, amennyiben a szándékokat-célkitűzéseket alacsonyabb szinten nem lehet megvalósítani. A hatalom és a döntés felfelé történő átengedését, például az európai vagy a globális politikai struktúrákban, fordított szubszidiaritásnak vagy felfelé irányuló szubszidiaritásnak hívják.
Egy másik típus az úgynevezett teljes szubszidiaritás. Ebben az esetben a döntéseket a polgárokhoz olyan közel kell meghozni, amennyire csak lehetséges - ez a kereszténydemokrácia alapelveit fejezi ki, beleértve a kormányzat kisebb egységei és az egyén álláspontja iránti tiszteletet. A szubszidiaritás-elv e szélesebb nézőpontját hívjuk demokratikus vagy teljes szubszidiaritásnak.
A szó európai szinten való használata - először az Európai Unióról szóló szerződésben - az integráció és differenciálás, a harmonizáció és a sokféleség, a centralizáció és a lokalizáció közötti kiegyenlítésre irányuló erőfeszítésekhez kapcsolódik. Az alapvető ismérv ebben az összefüggésben a döntések közelítése az állampolgárokhoz. A "Szubszidiaritás elvének Alkalmazásáról Szóló Egyezményben", amely az Amszterdami Szerződés része, az Európai Közösségnek az alábbi esetekben kell cselekednie: amennyiben a problémának olyan transznacionális aspektusai vannak, melyek a tagállamok ellenőrzési körén túlra terjednek; amennyiben a tagállamok intézkedése vagy a Közösség részéről az intézkedés hiánya megsértené a szerződést; amennyiben a Közösség intézkedése a tagállamok intézkedésével való összehasonlításban méretét és hatását tekintve nagyobb hasznot produkálna. A szubszidiaritás-elv gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban bírálatok is megfogalmazódnak. Az ilyesféle bírálat az illetékességek szférájának azonosítási problémáját veszi célba a kizárólagos, a megosztott és a vetélkedő illetékességek tekintetében. Valójában igen könnyű olyan helyzetbe kerülni, mikor a kompetenciák átfedik egymást.
Olykor (jogi szempontból) a szubszidiaritás fogalmát úgy jellemzik, mint amely bizonyos meghatározatlansággal és kialakulatlansággal rendelkezik. Mindazonáltal, olykor pontosan e jellegzetességei miatt választják ezt a szót, mivel bizonyos nehéz esetekben megkönnyíti, hogy kompromisszumot érjenek el.
Általában a főhatalom, a szupremácia és a szubszidiaritás-elv között kerülhetne sor összeütközésre. Feltételezik, hogy a központosított intézkedés rosszabb a helyi intézkedésnél. Következésképp, bizonyos akadályokat támaszthat, ha nemzetek fölötti értékek és eljárások mellett erősködnek. Miként Montesquieu megfogalmazta, a zsarnokság sokkal könnyebben üti fel a fejét kisebb közösségekben; mégis, ilyen közösségekben jobban felismerik a közös célokat. Egy további vita azon legmagasabb szintet kérdőjelezi meg, amelyre a szubszidiaritás elvét, akár felfelé, akár lefelé haladva, alkalmazni kell.
Végül egy további bírálat, melyet a szubszidiaritás elve ellen intéztek, azt állítja, hogy az elv alkalmazásával szűkül a magasabb szint politikai napirendje. Ám ez ugyanakkor pozitív érv is, mivel ez esetben könnyebb lesz a döntéshozatali folyamat.
E. N.

Lásd még: demokrácia, régió / regionalizmus