új keresés

Polgárháború

» Meghatározás

» Tárgyalás

» Lásd még

Meghatározás: A polgárháborút mint az államhatáron belüli konfliktusformák egyik kategóriáját lehet meghatározni, elsősorban az általános lázadástól kell megkülönböztetni. Általában és elméletileg az alábbiak szerint szokás különbséget tenni:
1. a fegyveres tevékenység intenzitása és a bevetett erők nagyságrendje
2. időtényező - a cselekmények időtartama
3. területi szempont

Tárgyalás. A polgárháború mint szervezett, belföldi fegyveres konfliktus sok tekintetben hasonlít a nemzetközi konfliktusokhoz, ugyanakkor az alapvető különbség a résztvevő felek jogi vonatkozásában mutatható ki, hiszen a nemzetközi konfliktusban a feleket egyenlőknek ismerik el, ami a belföldi konfliktus esetében nem mondható el. Abban az esetben lehetne egyenlő, ha időközben a lázadó félnek a törvényes kormányzattal sikerülne mint háborút viselő felet elfogadtatnia magát.
A polgárháborúnak különböző formái lehetnek: frontháború, gerillaháború és szabadságharc. Ez utóbbira legális alapot nyújthat az ENSZ Chartája (lásd: önrendelkezés, amit az Alapvető célok fogalmaznak meg).
Legtöbb esetben két céllal folyik a háború: egy terület kiszakadása és önálló állam megteremtése, vagy a fennálló politikai rendszer megváltoztatása érdekében.
Nemzetközi jogi rendelkezések: a ius in bello interno még nem létezik mint egységes és egész rendszer. Az ENSZ alapokmányai és az 1949. évi Genfi Konvenció tartalmazza a kérdésre vonatkozó nemzetközi szabályozásokat.
I. Az ENSZ Charta a belföldi konfliktusra, polgárháborúra vonatkozik:
» ez a dokumentum kizárja, hogy az ENSZ beavatkozzon olyan esetekben, amelyek bármely állam szigorúan belső ügyeit érintik, ami tehát azt jelenti, hogy a belföldi konfliktus megállítása érdekében fegyvert nem lehet alkalmazni.
» Mindazonáltal bizonyos esetekben jogosult a beavatkozás:
- ha az adott országon belüli konfliktus a nemzetközi békét veszélyezteti, vagy nemzetközi konfliktussá szélesedéssel fenyeget
- ha a beavatkozás célja az önrendelkezés céljának elérése, vagy humanitárius érdekek védelme, különösen tömeggyilkosságok megakadályozása.

A beavatkozás formái (az ENSZ dokumentumok alapján).
Az intézkedéseknek többféle típusa lehetséges: békés intézkedés, kollektív nyomásgyakorlás, erő alkalmazása. Az ENSZ Közgyűlésének 1968. évi 2444-es számú Határozata ("Emberi jogok a háborús konfliktusok esetén") kimondja, hogy a konfliktusban résztvevő feleknek konfliktus esetén nincs teljes körű joguk a másik fél fölött.
II. Az 1949-es Genfi Konvenció és annak 1977-es Kiegészítő Jegyzőkönyvei.
A polgárháborúra vonatkozóan csak igen kis számú előírás található az 1949-es Genfi Koncvencióban, illetve annak 1977-es Kiegészítő Jegyzőkönyveiben, azok szinte kizárólag a nemzetközi konfliktusok esetén érvényesíthetők. A meghatározás az államok közötti konfliktusokra szorítkozik, és a polgárháború már e meghatározás miatt is kívül esik a Genfi Konvenció legtöbb rendelkezésének hatáskörén.
» Csak a Genfi Konvenció mind a négy részében közös 3. cikkely vonatkozik "a nem nemzetközi jellegű fegyveres konfliktusokra". A 3. cikkely (1) megtiltja az élet és a személyek elleni erőszakot, a hadifoglyok ejtését, a személyes méltóság megsértését, a jogi garancia megtagadását, míg a 3. cikkely (2) segélynyújtást ír elő a sebesült és beteg személyek számára.
Noha a Genfi Konvenció általában széleskörű előírásokat tartalmaz normái alkalmazásának és érvényesítésének tekintetében nemzetközi környezetben, a 3. cikkely a belső konfliktusokra csupán annyit rögzít, hogy az ICRC felajánlhatja segítségét a résztvevő feleknek, amit azoknak jogukban áll visszautasítani. A polgárháborúban résztvevő felek jogosultak különleges egyezményeket kötni arra vonatkozóan, ha alkalmazni akarják a Konvenció előírásait. Az 1977-es Kiegészítő Jegyzőkönyvek további hozzájárulást nyújtanak a Genfi Konvenció által meghatározott fegyveres konfliktusok áldozatainak védelme érdekében. A II. Jegyzőkönyv igyekszik a 3. cikkely hiányosságait pótolni, amennyiben az áldozatok védelmét kiterjeszti a nagyszabású polgárháborúk esetére is. A civilek számára a II. Jegyzőkönyv egyrészt megerősíti a 3. cikkely rendelkezéseit és kiterjeszti a védelmet oly módon, hogy magába foglalja a kollektív büntetést, terrorcselekményeket, rabszolgaságot, fosztogatást, nemi erőszakot, illetve "a hasonló tevékenység folytatásának eltiltására" utaló fenyegetést. A II. Jegyzőkönyv további védelmet nyújt a civilek számára azáltal, hogy megtiltja a "ne legyen túlélő" parancsát, és hasonlóképpen a civil lakosság kiéheztetését és elűzését. A Jegyzőkönyv részletesen kifejti a Genfi Konvenció 3. cikkelyének általános kötelezettségét a személyekkel szembeni humánus bánásmódra és biztosítékokat irányoz elő olyan "személyek számára, akik szabadságukban korlátozottak, illetve a kötelező egészségügyi vizsgálatokra, megfelelő munkakörülményekre és a szabad vallásgyakorlatra vonatkozóan". A II. Jegyzőkönyv kiterjeszti a védelmet és a gondoskodást a sebesültek, betegek, hajótöröttek, továbbá az egészségügyi és egyházi személyek számára, és első ízben a gyermekek számára is.
A Genfi Konvenció alkalmazása a polgárháborúra - a fogalom meghatározásának kísérletével.
Az egyik alapvető probléma a nemzetközi humanitárius törvénykezésnek a polgári viszályokra való alkalmazása és az alkalmazás elemzése szempontjából éppen a 'polgárháború' fogalmának életképes meghatározása. A 3. cikkely, illetve a II. Jegyzőkönyv a fogalom igen eltérő értelmezéséből indulnak ki: a II. Jegyzőkönyv csak abban az esetben vonatkozik polgári konfliktusra, ha szakadár fegyveres erő gyakorolja az uralmat egy adott Magas Szerződő Fél területén. Mi több, a Jegyzőkönyv megkülönböztetett módon kizárja a "belső zavargások és feszültségek szituációit, mint amilyenek a zendülés, illetve elszigetelt és szórványos erőszakos cselekmények", tehát csak a nagyszabású konfliktusok esetén érvényes. Ez korlátozza a II. Jegyzőkönyv hatékonyságát, mivel az államok számára megengedi az olyan érvelést, miszerint a belső konfliktus folyamán jelentkező erőszak szintje nem teszi szükségessé a rendelkezések hatályosítását. A II. Jegyzőkönyv nem állít fel semleges intézményt a rendelkezések alkalmazhatóságának megállapítása végett, így az egyes államok maguk határozhatják meg belső viszályaik minőségét, s ezt saját érdekeiknek megfelelően tehetik. Másfelől azonban a 3. cikkely meghatározatlanul hagyja a "nem nemzetközi jellegű fegyveres konfliktus" ismérveit. A 3. cikkely tehát bizonyos polgári viszályokra is vonatkozik, amelyek nem esnek a II. Jegyzőkönyv hatáskörébe, így például az az eset, amikor egy szakadár csoport is érintett a fegyveres konfliktusban, de nem felel meg a II. Jegyzőkönyv hatályosításához szükséges területi ellenőrzés követelményének.
N. S., J. G., A. K.

Lásd még: konfliktus, háborús bűncselekmények