új keresés

Nemzet

» Meghatározás

» Etimológia

» Tárgyalás

» Lásd még

Meghatározás. A nemzet "az emberek olyan csoportja, amely tudatosan alkot közösséget, közös kultúrával és közös múlttal rendelkezik, pontosan kijelölt területhez köthető, közös jövőképpel rendelkezik, illetve jogot formál az önrendelkezésre" (Guibernau, 1996). Guibernau meghatározása szerint fontos továbbá az a "társadalmi-történelmi összefüggés-egész, amelybe egy kultúra beágyazódik, és amely meghatározza egy kultúra fejlődését, átadását és befogadását", illetve, hogy az "az érzelmi beruházás, amellyel az egyének a földjüket, nyelvüket, szimbólumaikat és hiedelmeiket illetik, az önmeghatározás igényét teremti és erősíti meg" (Guibernau, 1996).

Etimológia. A nemzet eredete a nemzetség, melynek latin megfelelője a gens, gentis. Ugyanakkor a nemzet modern kifejezés a nyugat-európai nyelvekben honos nation fogalommal rokon értelmű, amely a 'törzs', 'nép', 'faj' jelentéstartománnyal bíró latin natio, -onis szóra vezethető vissza.

Tárgyalás. Noha hatalmas irodalom alakult ki a kérdést illetően, nincs világos, általánosan elfogadott meghatározása a nemzet fogalmának. A terület egyik szaktekintélye, Hugh Seton-Watson a jelenség fogalmi leírásának nehézségeiről így vallott: "Arra a következtetésre jutottam, hogy nem lehet a nemzet tudományos meghatározását megadni, noha a jelenség létezett, és létezik" (Seton-Watson, 1977). A meghatározással tudósok, írók és politikusok sora próbálkozott, akik viszont egy lényeges kérdésben sem egyeztek a nemzet fogalmát illetően. A vitában résztvevők névsora, a teljesség igénye nélkül: Ernest Renan, Joseph Stalin, Max Weber, Karl Deutsch, Ernest Gellner, Eric Hobsbawm, Benedict Anderson, Anthony Smith. Renan például a nemzetet a közösség olyan formájának tekinti, amely közös tudattal bír saját történeti különösségéről, mintegy 'mindennapos népszavazásnak' tekintve az abban való szereplést. Renan igyekszik elkerülni a nemzet államközpontú megközelítését, amint az Giddens esetében mefigyelhető, aki a nemzetet elsődlegesen az állam számára mutatkozó érdekeltségként tárgyalja, és azt vizsgálja, hogy az állam miként kísérli meg a közös kultúrát kialakítani, és azt a politikai hatalom egyik funkciójaként azonosítani. Karl Deutsch érdeklődésének középpontjában a nemzet kialakulása és megszilárdulása, illetve társadalmi funkciói állnak. Deutsch egy adott társadalmi csoport tagjai közötti kommunikáció és tranzakciók kifejlődését elemezte, továbbá azt, hogy mindezek miként járultak hozzá a nemzeti szimbólumok és normák elterjedéséhez. Másfelől Max Weber a nemzetet olyan csoportnak tekinti, amelyre a közös eredet által adott megkülönböztetés öntudata a legjellemzőbb. Gellner az állam és a gazdaság modernizációs folyamataival összefüggésben láttatja a nemzet kialakulását. Szerinte az ipari államok alapja az állandó gazdasági növekedés, ami növekvő társadalmi mobilitással jár, és fejlett munkamegosztást feltételez. Ez megköveteli az oktatási rendszertől, hogy a társadalom tagjait egységes kulturális javakban részesítse, és az általános írásbeliség révén a köznépet felkészítse a nemzetgazdaságban való részvételre. Gellner kiemeli az állami központosítás és a kulturális homogenizálódás folyamatát egyfelől, és ennek összefüggését a nemzetgazdaság fejlődésével másfelől. A nemzetek kialakulásáról folytatott vitához jelentős mértékben járult hozzá Anthony Smith elmélete, mely szerint a nemzet részben a modernizáció eredménye, ám a megelőző történeti korokban az etnikai 'magvak' a későbbi nemzetek előformáinak tekinthetőek, amelyek a centralizálódó állam szolgálatába lettek állítva. Ugyanakkor Smith munkásságának egyik legvitatottabb fejezete a nemzetek etnikai magváról kidolgozott elmélet, mely szerint az etnikai magvak a nemzet vagy akár az államiság kialakulásának történetileg meghatározott folyamatában helyezhetők el. Ezzel éles ellentétben alkotta meg Benedict Anderson széles körben ismertté vált konstruktivista elméletét. Anderson azt állítja, hogy a nemzetiség, a nemzetség és a nacionalizmus kulturális konstrukciók, amelyek a 18. század vége felé alakultak ki. A nemzet ebben az értelemben egy olyan 'elképzelt közösség', amelynek kohéziós ereje a kulturális elit által divatba hozott, és a nyomtatott szó révén elterjedt közös nyelv. Éppen a nyomtatott szó (a kultúra tartalma) a bölcsője a nemzeti öntudat kifejlődésének.
A tanulmányok igen nagy arányban a nyugat-európai nemzetek kialakulásának problémáját vizsgálják. Mindazonáltal a világ más régióira irányuló kutatás is komoly méreteket ölt, másfajta megközelítések alkalmazásával. Amennyiben Közép- és Kelet-Európára fordítjuk figyelmünket, és számolunk azzal, hogy a nemzet a közös szimbólumok, történetek, eredetmondák és rituálék révén megalkotott nemzeti identitás eredménye, akkor megállapíthatjuk, hogy Kelet-Európában a vallásnak fontos szerepe volt a nemzeti identitás kialakulásában, jóval fontosabb, mint Nyugat-Európában. Számos esetben a vallási-felekezeti azonosság szoros összefüggésben állt a nemzeti identitással, némelykor egymás szinonimáiként szerepeltek. Ráadásul a kelet-európai nemzetek kialakulását meghatározta az a geopolitikai kontextus, hogy a középkortól egészen a 20. század elejéig a térséget az olyan multietnikus nagyhatalmak uralták, mint a cári Oroszország, a Habsburg és az Ottomán Birodalmak. A nemzeti öntudatra ébredés mintaadó figurái a 18. század elejétől kezdve az egyházi és irodalmi írástudók közül kerültek ki. Rendszerint a tanult réteg vállalta a felelősséget, hogy a nyomtatott és kimondott szó révén - a szószék és az iskola intézményein keresztül - a köznép soraiban a nemzeti öntudatot felébressze. Alapvetően ez az elit az írott nemzeti irodalom és történelem megteremtője, így ők alakítják ki a formálódó nemzetek nyelvét és történelmét is. A 19. században ugyanez az elit a katalizátora a nemzeti mozgalmaknak Kelet-Európában, amelyek a roppant hatásos nemzet eszméjére támaszkodva hirdettek társadalmi emancipációt és felszabadulást az idegen hatalmak elnyomása alól. Következésképpen igen fontos az az összefüggés, amely a 18. és 19. századi, elitek által vezetett népi mozgalmak és a 20. századi nemzetállamok megalakulása, illetve a társadalmi és politikai felszabadulás között fennáll. Ez az emancipációs folyamat, a felszabadulás-eszme a 20. századi kelet-európai nemzetállamok számára a szimbolikus legitimáció fontos elemét alkotja. Később, a kommunista időszakban a nemzet és annak emancipációs funkciója jelentős szerepet kap a kommunista rezsimek szimbolikus legitimációjában, később viszont a nemzet a rezsimmel szembenálló mozgalmak számára lesz központi szimbolikus elem.
Úgy tűnik, a posztkommunista korban - Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt - a nemzet semmit sem veszített szimbolikus erejéből a kollektív cselekvés számára. A nemzeti értékek még mindig elsődlegesek az állampolgárok viszonyulásában ahhoz az államhoz, amelyben élnek. A globalizáció (a világméretű gazdasági integráció) és a regionális politikai és gazdasági integrációs törekvések (mint amilyen az Európai Unió, az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény, a dél-amerikai Mercosur, a közép-európai szabadkereskedelmi övezet) dacára mintha semmibe veszne a 'nemzetek halálát' hirdető jóslat. Ami a nemzet és az állam kölcsönös feltételezettségéről folytatott vitákat illeti, még nem körvonalazódik, hogy hosszabb távon milyen hatása lesz a transznacionális integrációs fejleményeknek. A kortárs viták egyik alapvető kérdése, hogy miként fog a nemzet jelentősége átemelődni a kultúra és politikai szféráiba e tervek és eredmények hatására. A korábbi Szovjetunió és az egykori Jugoszlávia utótörténete figyelmeztető jel lehet arra nézve, hogy a kollektív politikai cselekvés továbbra is a nemzet szimbolikus erőforrásaira hivatkozhat. Mi több, a nemzethez rendelt fogalmak révén meghatározott kollektív cselekvés vélhetően egyre nagyobb szerepet kap a jövő globális világgazdaságában.
K. A., A. A.

Lásd még: globalizáció, politikai legitimitás, nemzetállam, posztkommunizmus