új keresés

Civil társadalom

» Meghatározás

» Etimológia

» Tárgyalás

» Esettanulmány

» Lásd még

Meghatározás. A kortárs szóhasználatban a fogalom a társadalmi, szimbolikus és narratív intézmények jelenségére utal (Comte), ténylegesen a kormányzattól vagy az államtól független szerveződések együttesére, amely egy társadalom kulturális identitásformáit, az értékpreferenciák pluralitását fejezi ki. A civil társadalom a társadalom része, melynek fő jellegzetessége, hogy "a szerveződés elve az önkéntesség, spontaneitás, pénzügyi függetlenség és az államtól való autonómia, s ahol a törvényeket, illetve a szabályokat egyhangúlag fogadják el" (L. Diamond).

Etimológia. A fogalom eredete a római politikai gyakorlatra nyúlik vissza; Cicero a societas civilis alatt Róma lakóit értette, a polgárok társadalmáról beszélt, szembesítve a civilizált társadalmakat, melyek politikai szervezettel és városi élettel rendelkeztek, a barbárok társadalmával.

Tárgyalás. Modern politikai környezetben eredetileg a skót felvilágosodás használja a fogalmat, mint a polgári állapotot kifejező társadalmi kategóriát. Továbbá, politikai kategóriaként a keleti despotizmus ellentéte, amelyik nem ismeri el a magántulajdonhoz való jogot. A szerződés-elméletek szerzői (Hobbes, Locke, Rousseau) a 'természeti állapottal' szemben dolgozzák ki a civil társadalom fogalmát, amely alatt azt az individuumok által az önkéntesség és a spontán szerveződés elvén felépített társadalmi szférát értették; az állam a polgárok akarata alapján, az egyének életének, biztonságának és szabadságának megvédelmezése céljával jön létre. Hegel is kiemelte a civil társadalom jelentőségét a modernitásban, mint annak sajátos kategóriáját, amely a család és az állam között helyezkedik el, és közvetítő funkciót tölt be. A marxista elméletekben központi szerepet kap a társadalom, azonban nem mint elszigetelt, hanem mint összetett gazdasági viszonyokat kifejező jelenség.
Később, a 20. században, Gramsci újrafogalmazta a közvetítő szerepet, a civil társadalmat a társadalmi élet egy területeként jelölte meg, amely mint a privát szféra és az individuális hozzájárulás birodalma jelenik meg, s így az állam kényszeres viszonyai és a termelés gazdasági szférája között helyezkedik el. A fogalom John Rawls munkássága révén, az A Theory of Justice című munka kulcskategóriájaként került be ismét a társadalomelméletbe. Ezt követően kiemelkedő jelentőségű szerepet kap a politikatudomány és a szociológia ágaiban, majd nagy vonzerejű posztmodern hívószó lett, amely képes a gazdasági és a társadalmi életben megjelenő hasadások (cleavage) legyőzésére. "A civil társadalom gondolatát az eltérő elméleti és politikai megfontolások ellenére az teszi mégis oly vonzóvá a társadalomtudósok szemében, hogy - úgymond - egységet teremt a magán- és a közhaszon, az egyéni és a társadalmi törekvések között [...], megszünteti vagy legalábbis elsimítja a magánérdek és a közjó ellentétét" (Seeligman, 1997).
A civil társadalmat olyan szerveződések alkotják, amelyek szabadok és függetlenek, csak a törvénynek vannak alávetve, s kizárólag a tagságuknak tartoznak felelősséggel. A társadalmi élet számos szerveződési formáját lehet e vonatkozásban megemlíteni, ezek közül a legfontosabbak: 1. a vállalkozók szövetségei, 2. a szakszervezetek, 3. a hasonló foglalkozású személyek társaságai (pl. ügyvédi kamarák, kisgazdaszövetségek), 4. a non-profit egyesületek és klubok, amelyek valamilyen közjó előmozdítását, kulturális érdekek és értékek gondozását vállalják, 5. a politikai szervezetek, amelyek nem kívánnak párttá alakulni.
Gyakran a civil társadalom pozitívumaként emlegetik, hogy a civil szervezetek hálója és magas szintű aktivitása, a hatékony kezdeményezések és az érdekek, illetve identitásformák kifejezése révén, számottevő szereppel bír a demokrácia stabilitása szempontjából. Ezen túlmenően erősíti a személyes kapcsolatok szövedékét, hozzájárul a polgárok egymás közti és a közszféra iránti bizalmának növeléséhez.
A civil társadalom megerősödését újabban egyfajta társadalmi formaként - tehát nem politikai rendszerként - felfogott liberális demokrácia lényeges feltételeként értelmezik. Lényeges feltételről lehet beszélni, miután "a kommunikáció és a plurális cselekvés számára kedvező társadalmi körülményeket" teremt (Tismaneanu).

Esettanulmány. Közép- és Kelet-Európa jelentős kutatója, Alexandr Smolař jól megalapozott érveléssel kimutatta, hogy a civil társadalom fogalmának, ahogyan az a poszt-szocialista társadalmakban elterjedt, alig van köze a több mint háromszáz éve folyó, nagy európai elméleti vitákhoz.
Közép- és Kelet-Európa kontextusában a civil társadalom kettős ellentét révén fogalmazódott meg: egyrészt a kommunista hatóságokkal szemben (ahol a civil társadalom azt jelentette: "mi", a hatóságok viszont: "ők"), másrészt pedig az etnikai alapon értelmezett nemzet fogalmával szemben (a kommunista hatóságok éppenséggel elmélyítették a nemzet és az etnicitás viszonya körüli zavarodottságot, s ezzel olyan helyzetet teremtettek, ami csak tovább késlelteti a polgári nemzetek kialakulását). A civil társadalom e képzetét olyan jelentős személyiségek igyekeztek elméleti szinten tisztázni, mint Vaclav Havel, Jacek Kuroń, Adam Michnik vagy Kis János - hogy csak a legismertebb neveket soroljuk. Ennek az új értelmiségnek a felfogása szerint a civil társadalom egyszerre utasítja el a kommunista totalitarizmust és az etnikai nacionalizmust. A civil társadalom ilyen értelemben egy anti-politikai program stratégiáját követte, amely a következő feltevéseken alapult: az 'igazságban élni' erkölcsi parancsa (tehát a valóság hivatalos, és hamis, csak kényszerrel elfogadtatott változatán alapuló nyilvános szféra delegitimálása); az önszerveződés értékének posztulátuma; az alkotmány tiszteletének posztulátuma.
Mindezen posztulátumok egy 'független kultúra', illetve egy párhuzamos politikai szféra megerősítését célozták. A Smolař által "Első a társadalom" szlogennel jellemzett stratégia a kommunista 'reformok felülről' folyamat kudarcának következménye volt (ezt az 1968-as 'Prágai tavasz' következményei példaszerűen mutatták meg). Elsődleges célként a 'független társadalmi szigetek' kialakítását tűzték ki, amelyek a jövő társadalmának hírnökei lehetnek. A jövő társadalmát egyidejűleg a kommunizmus és a kapitalizmus alternatívájaként gondolták el, mint egyfajta harmadik utat a diktatúrán és a polgári demokrácián túl. A későbbiekben a történelem azt igazolta, hogy e harmadik út és az erkölcsi civil társadalom merő utópiák, és 1989 után ezeket az eszméket felváltotta az a politikai döntés, hogy a nyugati politikai és gazdasági gyakorlatot kell követni.
Az új cél immár az európai csatlakozás és a 'normális' társadalomhoz való visszatérés lett. Minden utópikus vonása ellenére a civil társadalom stratégiája fontos állomást jelentett a demokráciához vezető úton. Másfelől viszont felfogható egy sajátos igény, nevezetesen a civil nevelés igényének legfőbb megnyilvánulási formájaként is. Ennek alapja a demokratikus nyelven újrafogalmazott állampolgárság eszméje.
Magyarországon a politikai átmenet idején, tehát 1989-ben és 1990-ben, a civil társadalom kifejezés mint a demokrácia politikai emblémája került be a köztudatba, amely lényegében az erősen domináns államhatalommal szembeni önkormányzatiság (önrendelkezés, önigazgatás) elvét fejezi ki. Kulturális identitást, különböző kulturális és politikai értékeket érvényesítő nem-kormányzati szervezetek sarjadtak, így igazolva az ideológiai célt, azaz bizonyítva az egypárti rendszerben megtagadott társadalmi pluralitás meglétét. Noha eredendően az államhatalommal szembeni erős pozíciót hangsúlyozták, az intézményesülés során fokozatosan elvesztették harcias szellemiségüket, mi több, a nyilvánosság szféráját Magyarországon a pártok dominanciájuk alá vonták. Még ha túlzott várakozásokról és bizonyos kiábrándulásról is beszélhetünk, számos szervezet, egyesület és alapítvány működik, amelyek saját identitással bírnak és a poszt-szocialista korszak tipikus problémáinak jegyeit hordozzák.
H. J., G. C.

Lásd még: civizmus / polgári erények, demokratikus átmenet, nyílt társadalom, plurális társadalom