új keresés

Előítélet

» Meghatározás

» Etimológia

» Tárgyalás

» Esettanulmány

» Lásd még

Meghatározás. Az előítélet egy más csoport tagjaira vonatkozó értékítélet, amely sem érvényes tapasztalatra, sem racionális érvre nem támaszkodik, viszont érzelmi telítettségű, nem változik és érzéketlen az egyéni különbségekre. Az előítéletek erősen pozitív vagy (többnyire) negatív viszonyt tükröző, merev sztereotípiákból származnak, amelyek alapja valamilyen érdek, történelmileg örökölt frusztráció, ellenőrizetlen eszme - leggyakoribb forrásuk az etnocentrizmus és a xenofóbia.

Etimológia. A kifejezés a latin eredetű prejudice szó fordítása, amely a pre-, 'elő-' és a judice, 'ítélet', 'megítélés' összetételből keletkezett. Az előítélet a bármiféle tapasztalatot megelőző ítéletet jelenti.

Tárgyalás. Az előítélet egy adott embercsoporttal, általában etnikai, faji vagy nemi kategóriával szembeni negatív viszonyulást fejez ki (Schaefer, 1983). Döntő jelentősége van annak, hogy az előítélet általánosításokat fejez ki, amely nem veszi figyelembe az egyedi különbségeket, az egyének teljesítményeit és kvalitásait (Kuper, 1985). Az előítéletek nem képesek megváltozni az újabb tapasztalat, illetve ismeretek hatására sem.
A diszkrimináció szoros kapcsolatban áll az előítélettel és a sztereotípiákkal, de számottevő különbségeket fedezhetünk fel közöttük. Az előítélet forrása lehet az etnocentrizmus, tehát hogy egy etnikai csoport a saját kultúráját más csoportokénál magasabb rendűnek véli. Az etnocentrizmus hajlamos a többi kultúrát a saját csoportjában uralkodó mércék alapján megítélni, ami könnyen előítélethez vezet az alsóbb rendűnek tartott kultúrák viszonyában. Amennyiben a rasszizmus válik uralkodóvá egy társadalomban, az alárendelt csoportok tagjai rendszerint előítéletek, diszkrimináció és az egyenlőtlen elosztás áldozataivá lesznek.
Az előítéletre irányuló kutatások két fontos mozzanatra utalnak: egyrészt a személyes tényezőkre (amit a pszichológia hangsúlyoz), másfelől a strukturális tényezőkre (ezeket leggyakrabban a szociológusok tanulmányozzák). A bűnbakképzés egy olyan attitűd vagy ideológia része, amely révén egy csoport a saját problémáinak okát egy hozzá viszonyítva kiszolgáltatottabb egyénre vagy csoportra hárítja. A bűnbakképzés jellegzetesen olyankor fordul elő, amikor egy csoport tagjai veszélyeztetve érzik magukat, de képtelenek a veszély valódi okát megszüntetni. Ennek példája a 'paki-zúzás' (Paki-bashing), vagyis az olyan erőszakos cselekmény, amelyet a munkanélküliek követnek el az ázsiai bevándorlók ellen Nagy-Britanniában. Az előítéletnek a pszichológiai módszer által kidolgozott másik forrása az, amit összefoglalóan autoriter személyiségnek lehet nevezni. Theodor Adorno (1950) alkotta meg a sok előítéletes emberre jellemző fogalmat, a személyiségjegyek egy sajátos karakterré összeálló csoportját, amelynek része a konformizmus, az intolerancia és a bizonytalanság. A pszichológiai tényezők szempontjából a társadalmi környezetnek is meghatározó szerepe van az előítéletek kialakulásában. Némely környezet bátorítja, elősegíti az előítéleteket, mások nem. Interakcionista perspektívában a kontaktus-hipotézis azt állítja, hogy ha nincs versenyhelyzet, az egyenlő státusszal rendelkező csoportok között kisebb az esélye az előítéleteknek. Ellenkező esetben, a verseny, az egyenlőtlenség és a csoportok közötti minimális kontaktus esetén az előítéletek felerősödnek, szerepük megnő.
Egyéb fogalmak is kapcsolhatók az előítélethez, ezek közül legfontosabbak a sztereotípiák. A sztereotípiák olyan merev képzetek, amelyek összefoglaló képet nyújtanak egy csoport tipikusnak tartott vonásairól. A sztereotip gondolkodás jóformán elkerülhetetlen sajátossága a társadalmi életnek, az előítéletnek azonban az a lényege, hogy a benne foglalt sztereotip képen a valósággal való szembesülés sem változtat, az ellentmondó tapasztalat sem módosítja a képzet merevségét. Számos esetben a sztereotípiák semlegesek, azaz nem bántóak az adott csoportra nézve (pl. a magyarok szeretik a lovakat), amennyiben negatív konnotációval bírnak, úgy megbélyegzés, stigmatizáció is megfigyelhető. Az előítéletek sajátossága ugyanakkor egy bizonyos irracionalitás, ez esetben az egymást kölcsönösen kizáró, inkonzisztens állítások meggyőződéses hite (Robertson, 1977). A nyelv maga is hozzájárul a sztereotípiák rögzüléséhez, ahogyan a Shapir-Whorf-hipotézisre alapozott elméletek általában tárgyalják. Ennek megfelelően a nyelv is befolyásolja (noha közvetlenül nem határozza meg) a viselkedést és a társadalmi valóság interpretációját. A diszkriminációs politikákról és a társadalmi viszonyokról folytatott számos vita témája a nyelvhasználat (pl. a nem-szexista nyelvhasználat).
Az előítéletes attitűd és a diszkriminatív viselkedés nem egyenlíthető ki egymással, mivel a diszkrimináció nélküli előítélet és az előítélet nélküli diszkrimináció két különböző gondolkodás- és cselekvésmódra utal. A cselekvés és gondolkodás harmóniájának és hasadékainak variációit Richard LaPierre (1934) vizsgálta, majd Robert Merton (1949) modellezte.
A nem-előítéletes nem-diszkriminatív típus ragaszkodik az egyenlőséghez gyakorlatban és elvben egyaránt.
A nem-előítéletes diszkrimináció arra utal, hogy egy személynek nincsenek faji vagy etnikai előítéletei, ugyanakkor adott esetben diszkriminatív magatartást tanúsíthat. Például egy üzlettulajdonos talán semmiféle személyes ellenérzést vagy gyűlöletet nem táplál egy másik csoport tagjaival szemben, ám mégsem alkalmaz ilyen személyeket, mert tart az üzletfelei elítélő véleményétől.
Az előítéletes nem-diszkiminatív magatartás 'félénk bigottságnak' is nevezhető, amelyre jellemző, hogy a más csoportokkal szembeni előítéletek a jogi és társadalmi nyomásnak köszönhetően nem nyilvánulnak meg.
Az előítéletes diszkriminációt tanúsító személy sem a szabadság, sem az egyenlőség elveiben voltaképpen nem hisz, és az előítéletes attitűd alapján diszkriminál. Az ilyen magatartás viszont hajlamos elkendőzni, álcázni a diszkriminatív cselekményeket - például nem ad ki szobát egy kisebbségi csoporthoz tartozó személynek, mondván 'a szoba már elkelt'.

Esettanulmány. A romákkal szembeni előítéletek szinte egy sajátos fogalomrendszer kialakulásához vezettek a magyar társadalomban, amelynek oka hosszabb távon részben a politikai vezetés, részben a társadalmi diszkrimináció. Ez a terminológia az etnopolitika és a társadalompolitika zavarát fokozza, nagyobb távlatban hozzájárul a társadalmi diszkrimináció és a szegregáció fenntartásához. Mivel a romák nem spontán módon asszimilálódtak, ezért a többségi és kisebbségi társadalmi csoportot hagyományosan elválasztó társadalmi hasadék a különböző szinteken a szociális egyenlőtlenség problémájává vált. Ez az oktatás és a foglalkoztatottság terén vált a legfeltűnőbbé, és mindkettő a romák társadalmi felemelkedésének akadályozó tényezője. A hivatalos asszimilációs politika ebben az időszakban - az államszocializmus időszakában - a roma társadalmat úgy próbálta meg 'szocializálni', hogy alulfizetett munkahelyet kínált, és a politikai képviselet semmilyen formáját nem engedélyezte. Mindenfajta különbség az általános társadalompolitika ellenőrzése alatt állt, amely a különbségek kiküszöbölésére törekedett. Következésképpen a társadalmi csoportok szituációját csak negatív módon lehetett meghatározni, ami azután könnyen megbélyegzéshez (stigmatizációhoz) és bűnbakképzéshez, akár szegregációs folyamatokhoz vezetett. Ebben a perspektívában az oktatás- és foglalkoztatáspolitika is egy irányba mutatott. A gyermekek eleve mint 'hátrányos helyzetűek' kerülnek iskolába, ami arra utal, hogy a család rossz körülmények között él, a szülők rosszul fizetett munkát végeznek, s gyakran nagyobb távolságban az otthontól. Ráadásul a csoporton belül másféle attitűd és viselkedés a minta, a gyermekek nagyobb spontaneitást, szabadságot élveznek. A magas követelményeket támasztó iskolarendszerbe kerülve gyakran alulmaradnak a teljesítmények és a szocializáció versenyében. A gyakori inzultusoknak is betudható, hogy 'lemaradnak' az osztálytársaikhoz képest, és 'deviáns jelenségekben' nyilvánulnak meg. Néhány kudarcokkal teli év után a fogyatékkal élő gyermekek számára létrehozott 'kisegítő iskolákba' kerülnek. Ez már az első lépés a társadalmi szegregáció felé, mivel a kisegítő iskolákban végzetteket 'értelmi fogyatékosként' fogják megbélyegezni. A valóságban széles szakadék választja el a két oktatási szintet, a 'normál' és a kisegítő iskolákat. A kötelező nyolc, újabban tíz osztály elvégzése után, ami számukra sokszor jóval az átlagosnál több iskolaévet igényel, a munkaerő-piacon, a társadalomban mint 'szociális kérdés' jelennek meg. A szociálpolitika számára cél az, hogy a hátrányos különbségeket orvosolja az esélyegyenlőség szempontjából, de az egymást követő kormányok alig tudnak felmutatni valamit a valódi haladás irányában. A közszolgáltatások terén is diszkrimináció áldozataiként ismét csak a társadalmi rétegződés veszteseiként kerülnek ki, így újratermelődnek a szüleik által megtapasztalt problémák. A helyzet azonban korántsem statikus! Az iskoláztatás arányai alig változtak az 1980-as évek vége óta, de a munkanélküliség aránya a korábbinál jóval nagyobb, ami a foglalkoztatási diszkriminációnak tulajdonítható. Az 1990-es években a roma társadalomra, mint 'a rosszabb körülmények okaira', a bűnbak szerepét osztották, ugyanakkor a hivatalos politika továbbra is összevegyítette az etnikai és társadalmi kategóriákat. A politikai megoldás, a pozitív diszkriminációt meghirdető kisebbségi törvény (1993), alapvetően nem segített. Az etnikai elv szerint megalakult önkormányzatok, amelyeknek a törvény értelmében az érdekvédelem garanciáiként kellene működniük, társadalmi lobbi csoportokká alakultak, ami a romák alacsony társadalmi státuszán nem változtatott. A roma-ellenes előítéletek terjedése miatt, ami 2000 körül a lakáskérdésben, az oktatás és a foglalkoztatás terén egyaránt érezteti hatását, erősödnek és egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak a szegregációs és gettósítási folyamatok. Elméleti szakemberek és némely politikusok szerint a többségi társadalomnak egy új nyelvet kellene meghonosítania, hogy a dialógus a roma társadalommal egyáltalán kezdetét vehesse.
P. A.

Lásd még: asszimiláció, diszkrimináció, etnocentrizmus, gettósítás, megosztottság (cleavage), pozitív akció, szegregáció, sztereotípiák és etnokulturális sztereotípiák, xenofóbia