új keresés

Anarchizmus

» Meghatározás

» Etimológia

» Tárgyalás

» Lásd még

Meghatározás. Jóllehet az anarchizmus sohasem volt megszilárdult mozgalom, vagy határozott körvonalakat öltő társadalmi-politikai eszmék jól meghatározott korpusza, politikai elméletként a szervezett erőszak minden formájának elutasítása jellemzi, ami valójában az állam és a kényszeren alapuló kormányzat valamennyi típusának elutasításával egyenértékű. Az anarchizmus fő jellemvonásai azon az előfeltevésen alapulnak, amely szerint a szabadság sérthetetlen, az állam megsemmisíti a szabadságot, következésképp az államot fel kell számolni. Mindazonáltal az anarchisták azt állítják, hogy lehetséges társadalom létrehozása állam nélkül; ez olyan társadalom volna, amely csakis a szabadságon és az emberi összetartáson alapul.

Etimológia. A kifejezés a görög an-arkhë szóból ered és szó szerinti jelentése: 'uralom nélkül'.

Tárgyalás. A hatalommal szembeni fellépésnek a nyugati gondolkodásban felbukkanó számos kifejeződésén túlmenően, az anarchizmus felbukkanása csakis a felvilágosodás és a francia forradalom ideológiai talaján volt lehetséges. Az anarchista mozgalom filozófiai gyökerei, a marxizmushoz hasonlóan, a hegelianizmusból táplálkoznak.
Sir Isaiah Berlin negatív és pozitív szabadság között tett híres megkülönböztetése alkalmas elméleti eszköz a széles értelemben vett anarchista mozgalom fő vonásainak megközelítéséhez. A kérdés, hogy az anarchizmus magja a negatív, vagy pedig a pozitív szabadságon alapul-e, rávilágít az anarchizmus kettős jellegére. Egyrészt, széles körben elterjedt vélemény szerint az anarchizmus a negatív szabadság potenciálisan korlátlan kiterjesztésén alapul. Más megfogalmazásban ez a valós vagy lehetséges egyéni vágyak teljes beteljesülése útjában álló mindennemű akadály felszámolását és az egyéni elvárásokra kényszerített mindennemű intézményes akadály eltörlését jelenti. Másfelől azonban olyan megközelítések is léteznek, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy az anarchizmus feltételez bizonyos pozitív szabadságot, saját társadalmi-politikai távlatainak koordinátarendszere gyanánt. Jóllehet az anarchizmus fogalmát gyakran használják elmarasztaló értelemben, instabilitást vagy akár káoszt sugallva, az egyáltalán nem jelenti a rend hiányát, vagyis az alapelvek hiányát, teljes zűrzavart. Valójában az anarchizmus az ember valódi énjének teljes felszabadítását írja zászlajára, olyan felszabadítást, amely a racionális és morális kiteljesedés révén valósulhatna meg. Az én csakis akkor szabad, ha tudatosan irányítja saját cselekedeteit, olyan morális szabályok alapján, amelyek túl vannak mindennemű emberi konvencionalizmuson.
A klasszikus anarchisták (Godwin, Proudhon, Bakunyin, Kropotkin) ahhoz a régi filozófiai hagyományhoz csatlakoznak, amely megerősíti a természetjog létét. Ez a természetjog csak a teljes önfelszabadítás által érthető meg és fogadható el - ha megszabadulunk mindattól, ami felszínes, hiteltelen, miután ezek a tudatlanság, alantas szenvedélyek, ellenséges kényszerek terméke. Ez az önfelszabadítás lesz a jövendő társadalom alapja, ami viszont felelősséget kíván meg, és ami a legfontosabb, társadalmi szolidaritást (Crowder, 1997). "A társadalmi szolidaritás az elsőrendű emberi törvény; a szabadság a második. E kettő ötvöződik, és szétválaszthatatlanok lévén, a humanitás lényegét képezik. Következésképpen a szabadság nem a szolidaritás tagadása, hanem, éppen ellenkezőleg, annak továbbfejlesztése, és úgyszólván humanizálása"- írja Bakunyin. Az anarchizmust Bakunyin alakítja át politikai mozgalommá, létrehozza az első nagyobb méretű anarchista szervezetet (Szocialista Demokrácia Szövetsége).
Az anarchista rendíthetetlenül hisz abban, hogy mentesülve a kormányzat, az egyház, az oktatási rendszer korrumpáló befolyásától és a fennálló társadalom nem természetes és kötelező törvényeitől (törvények, amelyek kapzsiságot, igazságtalanságot és agresszivitást gerjesztenek) az emberi személyiség harmonikus és békés közösséget alakít majd ki. Ez a jövendő állam nélküli társadalomra vonatkozó, derűlátó szemlélet az embernek a lényéből fakadó jóságán alapul, valamint a tudományos haladásba vetett hitből táplálkozik. A tudomány rajzolja majd meg az emberiség jövendő fejlődésének vonásait. Mindazonáltal ez kezdeti lépésként a polgári társadalom és mindenféle kényszerre alapozott intézmény és struktúra lerombolását jelenti (amelyeket természetükből fakadóan rossznak nyilvánítják). Ezért az anarchizmus forradalmi mozgalom, amely a társadalom radikális megváltoztatására törekszik, mégis a későbbi anarchisták közül csupán néhányan ismerték el és alkalmaztak erőszakos eszközöket. Számos anarchista Tolsztoj és Gandhi pacifista eszméit követte, abban a formában, ahogyan Gandhi az elsőként Thoreau által kidolgozott civil ellenállás gondolatát érvényesítette.
Ám a kérdés marad: milyen legyen az állam nélküli társadalom szervező elve, amely egyúttal elkerülheti a veszélyes káoszt is? Az anarchista társadalom alapja a társulás (Max Stirner), melyet egyének ideig-óráig tartó gyülekezetei hoznak létre, végeredményben nem más, mint a szabad és autonóm egyének instabil és folyamatosan módosítható egysége. Az egyesülésnek ez a formája csupán addig áll fenn, míg előnyökkel jár. Az érdekelt egyének szabadon csatlakoznak egy "társadalmi szerződéshez"(Proudhon), amely élénk és szabad viták eredménye, keresve a különböző érdekek közötti megegyezést. Ha az egyének érdekei megváltoznak, módosítják ezt a szerződést. Valójában nincs is egyetlen szerződés, hanem inkább szerződéses megegyezések együttese, ami az egyének érdekeinek változatosságával inkább összhangban áll. Az államszervezetet különálló csoportok helyi, nemzeti, sőt nemzetközi szintű, folyamatosan megújítható "föderalizmusa"helyettesíti (Encyclopedia Universalis). Az anarchisták elutasítják az általános választójog demokratikus alapelvét, mivel nézetük szerint a parlamentáris rendszer, amely a választók megbízottainak hatalmán alapul, valójában saját hatalmuktól való megfosztásukat jelenti. Ráadásul mindez saját megsemmisítésüket is jelenti a politikusok manipulációi, hazugságai és csalárdságai folytán.
Aszerint, hogy a szabadság pozitív vagy negatív dimenzióját részesítik előnyben, az anarchizmusnak kétféle hagyománya van: a kollektivista anarchizmus és az individualista anarchizmus, melyek mindegyikét tovább csoportosíthatjuk:
» a kollektivista anarchizmus a társadalmi szolidaritás emberi képességére helyezi a hangsúlyt és számos hasonlóságot mutat a marxizmussal. Egyaránt úgy vélik, hogy a kapitalizmus az igazságtalanság és kizsákmányolás rendszere és hasonlóképpen úgy érvelnek, hogy az egyének rendelkeznek ügyeik rendezésének képességével anélkül, hogy politikai hatóságra volna szükségük. A marxizmus és a kollektivista anarchizmus osztják azt a nézetet, amely szerint a teljes mértékben közösségi társadalom anarchikus. Jól ismert Marx híres jóslata, hogy az állam 'elsorvad', mihelyt felszámolják az osztályrendszert a kommunizmusban. A kollektivista anarchizmuson belül megkülönböztethetünk:
» egy radikálisabb formát, az anarcho-kommunizmust, amely emberek közös munkájára összpontosít, akik közösen birtokolják a közösen megtermelt vagyont. Anarcho-kommunisták, mint például Kropotkin és Malatesta, úgy érveltek, hogy az igazi kommunizmusnak meg kell szüntetnie az államot;
» a késő 19. század idején az anarchizmus a széles értelemben vett szocialista mozgalom jelentős alkotóelemeinek egyike volt, ám csak az anarcho-szindikalizmus formájában nőtte ki magát tömegmozgalommá. Az anarcho-szindikalisták elutasították a konvencionális politizálást, azzal az érveléssel, hogy a munkásosztálynak szabotázzsal és sztrájkkal kell gyakorolnia hatalmát, ami végül általános sztrájkhoz vezet. Továbbá a szakszervezetekben a decentralizált és föderális társadalom modelljét látták.
» az individualista anarchizmus a szuverén egyén liberális eszméjén nyugszik, ám saját logikai végletéig viszi azt. Jóllehet az individualista anarchizmus Max Stirner eszméiben találja megalapozását, az individualista hagyomány különösen az Egyesült Államokban tett szert befolyásra Josiah Warren, Henry David Thoreau és Benjamin Tucker írásai révén.
Az individualista anarchizmuson belül beszélhetünk az anarcho-kapitalizmusról. Az irányzat fő érve az, hogy a kormányzat megszüntethető és a szabályozatlan piaci verseny veheti át annak szerepét. Az egyéneknek szuverén joguk van tulajdonhoz és az általuk megtermelt javakhoz. Szabadságukban áll eldönteni, akarnak-e önként szerződéses viszonyba lépni egymással önérdekük gyakorlása során, tehát a szabad piac szabályozza-e a társadalmi interakciókat.
A. A.

Lásd még: állam, ideológia, szakszervezet